Szombathelyen sok pontot kell szereznünk

Nyilas Petit és Friedrich Lacit messze elkerülte eddig 2018-ban a szerencse, mert a szépséges Honda Civic Type-R-jük kétszer is cserben hagyta őket, megmakacsolt magát, így a srácok óriási pontínségtől szenvednek. Petiék nem bízzák a dolgokat a véletlenre, gőzerővel javítanak, készülnek és még egy B tervet is kidolgoztak annak érdekében, hogy véletlenül se maradhassanak le az Iseum Rallye rajtjáról. Nyilas Péterrel beszélgettünk.

Szombathelyen sok pontot kell szereznünk

Egerben problémák adódtak az új autótokkal, nem értetek célba. Mit kellett javítanotok, hogyan készültetek a Miskolc Rallye-ra?

A kuplungtárcsa szakadt szét Egerben, ennek a cseréjét kellett a kötelező műveleteken felül elvégezni a Miskolc Rallye előtt. Ezen kívül tökéletes volt a kocsi. A borsodi verseny útvonallapján szereplő északi pályákon először mentünk volna pályafutásunk során, alapvetően tetszettek is, de mivel a versenyen csak egy szakaszon autózhattunk, nem tudok pontos véleményt mondani róluk. A pályabejáráson szimpatikusak voltak. Kivéve a fehér aszfaltos selyebi pályát. Annak semmi köze nem volt a rallye-hoz.

Rövid volt a futam, amit a salakos prológgal kezdtetek. Nézzük át ezt a nyúlfarknyi, miskolci szereplést!

A prológot azt teljesítettük, mert kötelező teljesíteni, de egy elsőkerék hajtású autóval nem olyan élvezetes sem kívülről, sem belülről, mint egy Ladával, BMW-vel vagy egy összkerekes autóval. Körbe gurultunk és inkább vigyáztunk a kocsira, mert az volt a terv, hogy a célban fejezzük be a Miskolc Rallye-t, hogy az egri fiaskó után végre pontokat gyűjthessünk. A szombat reggeli hernádvécsei gyorsaságin bemelegítésként futottunk egy harmadik időt, az 5-ös kategóriában, közel voltunk a márkatársainkhoz, Várnai Dávidékhoz és Bencs Zoliékhoz is, remek csata volt kibontakozóban. De a szakasz célja után, a két gyorsasági közötti rövidke etap után szerencsénkre feltorlódott a mezőny. Várakozni kellett a rajtra, és ekkor vettük észre, hogy valahonnan csöpög az olaj az autó alá. Komolyabb kár nélkül, de feladni kényszerültünk a versenyt. Kilyukadt a váltóház három helyen is, onnan folyt a kenőanyag.

Hol találkozhatunk veletek legközelebb?

Az Iseum Rallye-ra mindenképpen elmegyünk, mert nagyon kellenek a pontok a bajnokságban, hiszen az év elején teljes évet terveztünk a 2018-as Rallye2 Bajnokságban. Ehhez képest eddig csak két nullás versenyt tudunk felmutatni. A murváért alapjaiban véve nem rajongok, de a szükség nagy úr, menni kell. Ha Szombathelyen sem sikerülne pontot szerezni, akkor onnantól tényleg oda lenne az egész évünk, de nem szeretnék erre az eshetőségre még csak gondolni sem. Az idő szűkös, ám a május végi futamig mindenképpen meg akarjuk javítani a váltót. Ha netán nem készülnénk el a javítással, akkor van még egy B tervünk, de egyelőre ragaszkodunk az új Type-R-ünkhöz és az eredeti elképzeléseinket igyekszünk a napirenden tartani. A lényeg, hogy célba érjünk, és végre pontot szerezzünk a szombathelyi pályákon. Lehetőleg jó sokat.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

2018. május 18. Rallye2
vissza

Marco Racing Team Kft 2018 ©

Az oldalon található szöveg, kép és videóanyag szerzői jog védelem alatt áll. Bármilyen felhasználásuk más oldalakon csak az oldal tulajdonosának írásos beleegyezésével lehetséges!