Nulláról murván

Évekig nyugodtan írhattuk, hogy Osváth Péter a 3-as kategória egyik esélyeként várja az Iseum Rallye-t. Most viszont a 2-es géposztályban még a tanulófázisban tart az R5-ös Fábiával.

Nulláról murván

  • Lehet mindent elölről kezdeni?
  • Szó szerint. Bemelegítésként ugyan részt vettünk a Mikulás Rallye-n, de élesben Szombathelyen debütálunk ezzel az autóval. Tehát ebből a szempontból nem sokkal jobb a helyzet. Aszfalton a kocsi használatával valamennyire képbe kerültünk, de a murvás beállításokat még ki kell találnunk. A lazább borításon tehát most fogunk debütálni, egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy helyt szeretnénk állni.
  • Más, mint a Mitsubishi?
  • Á… Teljesen. Most már jobban tetszik az R5-ös, az elején talán azért volt szokatlan, mert hosszú éveken keresztül a Mitsubishivel versenyeztem. Az viszont tény, hogy a jót könnyebb megszokni.
  • Tudatosan és gyorsan kell menni az Iseum Rallye-n?
  • Ha nem találod a fékutat, akkor vége mindennek. Ez a hétvége döntő többségében erről szól majd. Vannak viszont olyan pályák, hogy az esés szempontjából kisebb a kockázat. Ha túlcsúszol, akkor sem töröd magad össze. Érdekes lesz. Várom, mert kíváncsi vagyok, hogy ez a technika hogy viselkedik majd a kezem alatt. Aszfalton már tudom, rövidesen murván is kiderül.
2018. május 19. home, interjúk, ORB
vissza

Marco Racing Team Kft 2018 ©

Az oldalon található szöveg, kép és videóanyag szerzői jog védelem alatt áll. Bármilyen felhasználásuk más oldalakon csak az oldal tulajdonosának írásos beleegyezésével lehetséges!