Közelednek az élmezőnyhöz

Miskolcon már csak egy lépésre voltak a pódiumtól. Lovász Pál és Kürti Tamás az abszolút értékelés hatodik helyén zárta a borsodi aszfaltos viadalt, ebből is látszik, hogy az i20-as R4-össel közelednek az élmezőnyhöz.

Közelednek az élmezőnyhöz

  • Miskolc rendben volt?
  • Igen. Nagyon. Tudjuk, hogy többen kiestek előlünk, de ez egy ilyen sport. Végeredményt a célban hirdetnek. Bejöttünk hatodiknak, ami már hasonlít ahhoz a teljesítményhez, amit állandósítani szeretnénk.
  • Tehát az Iseum Rallye-n is a mezőny elejében keressünk?
  • Remélem, hogy így lesz, de tudom, hogy nem lesz könnyű. Tudásunk legjavára van szükség a murvás gyorsokon. Tizedek választják el egymástól a párosokat, ezért szinte hiba nélkül, és pokolian gyorsan kell menni, ha oda akarunk érni. Ennek a hétvégének sok buktatója lehet. A murván nagyszerű érzés autózni, de a féktávokon könnyen rajta lehet veszteni. Erre nagyon kell figyelni, igyekszünk a korábbi tapasztalatokat felhasználni.
  • Egyre élesebbek vagytok?
  • Kellenek a kilométerek, ezt már korábban is mondtam. Gyűjtjük a tapasztalatokat, amelyek most már az időeredményeken is meglátszanak. Van, hogy még csak bizonyos szakaszokon, Miskolcon viszont már az egész versenyen tudjunk előrelépni. Bízom benne, hogy az a tendencia az Iseum Rallye-n is megmarad majd. 
2018. május 18. home, interjúk, ORB
vissza

Marco Racing Team Kft 2018 ©

Az oldalon található szöveg, kép és videóanyag szerzői jog védelem alatt áll. Bármilyen felhasználásuk más oldalakon csak az oldal tulajdonosának írásos beleegyezésével lehetséges!