Én vagyok a legidősebb kezdő

2018. május 16. Rallye2
Én vagyok a legidősebb kezdő
Ivony Csaba és Kericsi Bálint Egerben mutatkozott be a Rallye2 mezőnyében és Miskolcon, még ha szerencsés körülmények között is, de kupákat szereztek a géposztályukban. Szerencse ide, mázli oda, azt azért ne feledjük, hagy a jó eredmény csakis annak tud az ölébe hullani, aki megfelelő teljesítménnyel karnyújtásnyira kerül az előkelő pozícióktól. Csabáék pedig ott voltak. Ivony Csabával beszélgettünk.

Imádjuk a murvát

2018. május 16. Rallye2
Imádjuk a murvát
Hofbauer Tamás és Harmos Gergely már az Eger Rallye-n is felhívta magára a figyelmet a géposztályában szerzett bronzérmével, ami azt is bizonyította, hogy hiába újoncok a srácok, a Rallye2 Bajnokság mezőnyében, mégis oda kell rájuk, és Suzukijukra figyelni, a hagyományosan hondás, 7-es kategóriában. Aki ezt nem hitte el Egerben, Miskolcon végképp megbizonyosodhatott róla, mert Tamásék kategóriagyőztesként gurultak át a céldobogón. Ezzel az eredménnyel szombathelyen is elégedett lenne Hofbauer Tamás.

Örülnénk a szombathelyi kupáknak

2018. május 15. Rallye2
Örülnénk a szombathelyi kupáknak
Gyöngyösi Marci és Kollár Karesz ügyesen lavírozott a sok felhordás között a miskolci pályákon, és a nem túl erős Opel Astrájukkal már a top 10-ben voltak, amikor kénytelenül, kelletlenül búcsút kellett inteniük a szép eredménynek, amit ugyan sajnáltak, de rájuk jellemző módon mégis fülig érő szájjal gurultak át a céldobogón. A vége tehát mosolygós lett, de Gyöngyösi Marcell úgy gondolja, hogy sajnos nem mindennek lehetett örülni a borsodi pályákon. El is mondta nekünk, hogy mire gondolt.

Szombathelyen majd ünneplünk is

2018. május 14. Rallye2
Szombathelyen majd ünneplünk is
Dudás Gergő és Molnár Zsolt pályafutása legjobb eredményét szerezte meg a Miskolc Rallye-n, ám csak másodkézből juthattak hozzá a srácok a kupákhoz, egy számítási hiba miatt. Gergőék viszont így is boldogok, hiszen egy olyan versenyen szereztek végül két bronzérmet is, ahol az első körben még leginkább azon gondolkodtak, hogy vajon elérnek e egyáltalán a szikszói célba? Dudás Gergővel beszélgettünk.

Miskolcon elestünk, Szombathelyen visszatérünk

2018. május 14. Rallye2
Miskolcon elestünk, Szombathelyen visszatérünk
Szerencsétlenül kezdődött Egerben a Baksai László-Erdei Zoltán páros éve, de sajnos a Miskolc Rallye-jukról sem tudunk sokkal több jót elmondani. Hernádvécsén arattak egy P12-es szakaszgyőzelmet, majd selyeben természetkárosítást követtek el, átélték a Rallye2 Bajnokság legnagyobb miskolci bukását. Baksai Laci kimondta Miskolcon, hogy itt a vége, fuss el véle, 22 év után szögre akasztja a bukósisakot. Megkérdeztük tőle, hogy két hét elteltével is így látja e még a helyzetet?

Marco Racing Team Kft 2018 ©

Az oldalon található szöveg, kép és videóanyag szerzői jog védelem alatt áll. Bármilyen felhasználásuk más oldalakon csak az oldal tulajdonosának írásos beleegyezésével lehetséges!