Az utolsó szombati szervizben

2018. május 26. hírek, home, interjúk, ORB
Az utolsó szombati szervizben
Hat szakasz, közel hatvan gyorsasági kilométer után pihenhetett meg a szombathelyi szervizparkban az ORB mezőnye. Turánék nyerték a napot, Hadik és a Kazár előtt. Az elején azonban vasárnap még bármi megtörténhet, hiszen négy hosszabb szakasz vár a párosokra. A főszereplőket kérdeztük.

Ismét a szervizben mondták

2018. május 26. hírek, home, interjúk, ORB
Ismét a szervizben mondták
Négy szakaszt követően az ORB mezőnye visszatért a szervizparkba, ahol fél órájuk volt a csapatoknak arra, hogy felkészüljenek az újabb feladatokra, a nap utolsó két szakaszára. Ezt az időt igyekeztünk kihasználni, hogy az élmezőny néhány versenyzőjével, navigátorával beszélgessünk a második kör tapasztalatokról.

A szervizben mondták

2018. május 26. hírek, home, interjúk, ORB
A szervizben mondták
Két szakaszt követően az ORB mezőnye visszatért a szervizparkba, ahol fél órájuk volt a csapatoknak arra, hogy felkészüljenek az újabb feladatokra. Ezt az időt igyekeztünk kihasználni, hogy az élmezőny néhány versenyzőjével, navigátorával beszélgessünk az első tapasztalatokról.

Nem az 1-est választja

2018. május 25. hírek, home, interjúk, ORB
Nem az 1-est választja
Meggyőző fölénnyel, több mint két másodperces előnnyel nyerte meg az Iseum Rallye kvalifikációját Turán Frigyes és Bagaméri László. Az i20-as, R5-ös Hyndai-al versenyző páros tehát optimistán várhatja a szombati rajtot. A kvali után kérdeztük Turán Fricit. 

Turán nyerte a kvalifikációt

2018. május 25. hírek, home, interjúk, ORB
Turán nyerte a kvalifikációt
A kvalifikációs futammal pénteken délután megkezdődött az Iseum Rallye, az idei országos bajnokság harmadik futama. A felvezető eseményen a mezőny első tizenöt párosa csatázott egymással a söptei-úti rallye katlanban, a miniverseny arról döntött, hogy melyik páros választhat magának először rajtpozíciót a szombati napra. A csapadékos időjárás alaposan megváltoztatta a körülményeket, ezzel szintén számolnia kellett az élmezőnynek.

Verdacsere

2018. május 25. hírek, home, interjúk, ORB
Verdacsere
Az abszolút értékelésben második helyen álló Turán Frigyes,Bagaméri László kettős ezúttal nem a megszokott autójukkal versenyez. A páros Lovász Paliék i20-as R5-ösét "vette kölcsön" a szombathelyi hétvégére. A verdacsere történetéről, valamint a murvás felkészülésről szól az alábbi videó.

Baloghék kedvelik a murvát

2018. május 25. hírek, home, interjúk, ORB
Baloghék kedvelik a murvát
A Balogh János, Szőke Tamás páros először áll rajthoz murvás futamon a Skoda Fabia R5-össel,  a hétvégén esedékes Iseum Rallye-n. Az előttük álló szombathelyi versenyhétvége a tempós és rendkívül jó minőségű földes erdei szakaszokról ismert. 

Ötödik, harmadik…

2018. május 24. hírek, home, interjúk, ORB
Ötödik, harmadik…
Ha az egri és a miskolci végeredményt, és Velenczei Ádám fejlődési folyamatát nézzük, akkor a pénteken kezdődő Iseum Rallye-nak győzelmi esélyekkel vághatna neki. Persze a realitás mást mond, mert a fiatal versenyzőnek az R5-össel csak minimális tapasztalata van murván. Velenczei Ádámot kérdeztük az esztendő harmadik futama előtt.

​Jöhetne az arany

2018. május 24. hírek, home, interjúk, ORB
​Jöhetne az arany
A Szombathely környéki murvás pályákon, az Iseum Rallye-val folytatódik az idei ralibajnokság. Két futamot követően a sorozatot Hadik András és Bacigál Igor vezeti, de nagyon szoros az élmezőny. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón az összetettben második helyen álló Turán Frigyest kérdeztük.

Lesznek érdekességek

2018. május 24. hírek, home, interjúk, ORB
Lesznek érdekességek
Két aszfaltos verseny után, murván csatázik egymással az Országos Rallyebajnokság mezőnye. Az előttünk álló hétvégén a szombathelyi központú, Iseum Rallye-t rendezik meg. A főszervező Markó Tibort kérdeztük.

Régi felállásban

2018. május 24. hírek, home, interjúk, ORB
Régi felállásban
Murvás versennyel, az Iseum Rallye-val folytatódik a 2018-as idény, ami Ollé Sasának különösen kedvenc. Tavaly az ózdi esése miatt ki kellett hagynia ezt a futamot, most azonban Czakó Janekkal erősítve vág neki a kétnapos küzdelemnek. 
 
  • A múlt évben ki kellett hagynunk ezt a versenyt, mert sem az autó, sem én nem volt ...

Tovább menetelnének a porban

2018. május 21. hírek, home, interjúk, ORB
Tovább menetelnének a porban
Szenzációsan kezdte az idei ralibajnokságot Hadik András és Bacigál Igor. A „kékek” Egerben és Miskolcon is futamgyőztesként pezsgőzhettek, így érthetően abban bíznak, hogy az Iseum Rallye-n is folytatódik a jó sorozatuk.

Figyelni a féktávokra

2018. május 21. hírek, home, interjúk, ORB
Figyelni a féktávokra
Az egri bronz után Miskolc szerencsétlenül alakult Kazár Miklósnak és Tóth Zsoltnak. A kettős árokban végezte, de ez már a múlté, mostantól csak előre tekintenek. Az Iseum Rallye-n szeretnék kijavítani a hazai kisiklást.

Kevesebb tapasztalattal

2018. május 20. hírek, home, interjúk, ORB
Kevesebb tapasztalattal
Előbb a pódiumra, majd a dobogóra tért vissza Velenczei Ádám és Szedő Csaba. Az idei bajnokságban egy ötödik és egy harmadik helyezéssel büszkélkedhetnek, most viszont érkezik a murvás Iseum Rallye, ahol kevesebb a tapasztalatuk.

Nincs több nullázás

2018. május 20. hírek, home, interjúk, ORC
Nincs több nullázás
Két elpuskázott lehetőség után a tavalyi ORC bajnok nem szeretne többet hibázni. Maricsek Miklós és navigátora Bán Viktor a kategória dobogójára vágyik az idei Iseum Rallye-n.

Marco Racing Team Kft 2018 ©

Az oldalon található szöveg, kép és videóanyag szerzői jog védelem alatt áll. Bármilyen felhasználásuk más oldalakon csak az oldal tulajdonosának írásos beleegyezésével lehetséges!